Magyarkanizsa
2013 tavaszán a Határtalanul! program keretében szervezett délvidéki utazásunk során meglátogattuk testvérvárosunk, Magyarkanizsa (Szerbia, Vajdaság Autonóm Tartomány) általános iskoláját. Nagy szeretettel fogadtak minket úgy a tanárok mint a diákok.
Kovács Ildikó tanárnő vetítéssel egybekötve mutatta be nekünk az intézményt és a várost, majd kötetlen beszélgetés kezdődött gyerekek és pedagógusok között. Ekkor vetődött fel a gondolat, hogy intézményesített formába is önthetnénk kapcsolatunkat. Ennek első lépéseként Juhász Márta igazgatónő meghívott minket a 2014. áprilisi Gyerekfesztiválra.
A magyarkanizsai iskola Gyerekfesztivál 2014-ben
A 2014-es Gyerekfesztiválról a Magyar Szó című Vajdasági napilap is lelkesen írt. Az eddigi legsikeresebb Gyerekfesztivál
Kapcsolataink következő állomása egy 2014. decemberi, a magyarkanizsaiak által kiírt pályázaton való részvétel. Utazás szülőföldem földrajzi és történelmi változásain át hirdetett érdekes, összetett tanulmányi versenyt testvériskolánk, a magyarkanizsai Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola.
A megmérettetésre 3 ország 6 iskolájának tanulói neveztek. A résztvevőknek kutatniuk kellett saját településük történelmében, majd egy földrajzi vonatkozású témával együtt be kellett mutatniuk kutatásuk eredményét egy Power Pointban elkészített prezentáció formájában. A gyerekek párokban dolgoztak, s bemutatójukat internetes kapcsolat segítségével tárták a zsűri elé. Végeredményben a Varjas Dorina és Kolontári Dávid (7.b, felkészítő: Bartoly Ilona) alkotta páros a legjobb csapatnak járó különdíjat vehette át, amit postán küldtek meg a szervezők.
További két páros mutatta be munkáját iskolánkból: az ötödikes Kálovics Adél és Ruschel Petra, valamint a hatodikos Varga Nóra és Farkas Adél.
2016-ban és 2019-ben ismét a Határtalanul! program keretében vendégeskedtünk Magyarkanizsán.