Csáktornya

Csáktornya

Bármilyen furcsa is, testvériskolát választani nem csak manapság szokás. 1942. május 6-án a 7–8. osztályos rozgonyis lányok szervezett kirándulás keretében meglátogatták a fontosabb csáktornyai gyárakat, a templomot és az iskolákat. Akkor még talán nem tudták (legalábbis nincs róla információnk), hogy egy év múlva szorosabbra fűződnek a kapcsolatok.

1943. május 1-jén, amikorra az elcsatolt területek közül például a Muraköz és a Muravidék is visszatért Magyarországhoz, a csáktornyai (ma Horvátország) népiskolával ugyanis testvériskolai kapcsolatot létesített a Rozgonyi. Ebből az alkalomból Krátky István polgármester felesége, mint „zászlóanya” készített és adott át selyem nemzeti zászlót, s 250 tanuló utazott Csáktornyára.

A „testvérség” sajnos hamar véget ért. A háború végével, Zala megye s egyben az ország nyugati területeinek újbóli elvesztésével az együttműködés – amelynek tartalmáról ennyi az összes tudásunk – megszakadt.

A Zalai Közlöny korabeli száma így tudósított a nagy napról. (A beszámolót Vandra Jenő, későbbi igazgató írta.)

Zalai Közlöny Archívuma

 

Kapcsolódó galéria

Csáktornya

Pályázatok

Tisztaszoftver
rozgonyisuli.hu
Okosan a pénzzel
Határtalanul!
ELTE Partnerintézménye
Erzsébettábor
Tiszta Formák Alapítvány
csodaszarvas program
széchenyi2020
PTE Partnerintézménye