II. korcsoportos megyei teremlabdarúgó diákolimpia, Lenti

II. korcsoportos megyei teremlabdarúgó diákolimpia, Lenti

Szabó Szilárd felkészítő és csapatvezető beszámolója a megyei döntőről:

A városi bajnokság győzteseként vehetett részt iskolánk csapata a megyei döntőn. A tornán két csoportba sorsolták a résztvevőket. A rozgonyis gárda az „A” csoportba került, ellenfelei a zalalövői, letenyei és keszthelyi győztes iskolák együttesei lettek. A „B” jelű csoportban Lenti, Zalakaros, Zalaegerszeg és Zalaszentgrót küzdöttek egymással. A legszorosabb csoportmérkőzés egyből a nyitó összecsapásunk lett. A keszthelyi gárda ellen 2–0-ra sikerült győzni. Rengeteg helyzetet dolgoztunk ki, amiből sajnos a többség kimaradt, így a mérkőzés végig nyílt, izgalmas volt. A másik két ellenfelünk már nem tudott ekkora ellenállást tanúsítani, 5–0 és 6–0 állt az eredményjelzőn a lefújás pillanatában. A döntőben a zalaegerszegi Landorhegyi iskola várt ránk. Ők is veretlenül álltak eddig, nagyon magabiztosan vették az akadályokat. Sajnos a fináléban is kitartott a jó formájuk. Az első néhány percben nem tudtuk megállítani a támadásaikat, így pillanatok alatt 3 gólos előnyre tettek szert. Ezt követően sikerült felvennünk a ritmust, stabilabb lett a védekezés és végre a támadásaink is veszélyesebbé váltak, de így is 5–0-ra nyert az egerszegi csapat. A döntőbeli vereség ellenére büszkén, boldogan vették át a gyerekek az ezüstérmet és már a tavaszi műfüves bajnokságról beszéltek, ahol szeretnének visszavágni a vereségért!

Csapatunk tagjai: Sási Kristóf (kapus, 4.b), Lakos Mihály, Pető Nimród, Szili Bence (mindhárom 4.a), Varga Barnabás, Horváth Bálint (mindkettő 4.b), Varga Patrik, Zöldvári Áron (mindkettő 3.a), Sillinger András (5.a).

Pályázatok

széchenyi2020
Határtalanul!
PTE Partnerintézménye
csodaszarvas program
Erzsébettábor
rozgonyisuli.hu
Tiszta Formák Alapítvány
ELTE Partnerintézménye
Tisztaszoftver
Okosan a pénzzel