Autómentes nap
Az Európai Mobilitási Hét és Autómentes Nap keretében iskolánk is részt vett nagykanizsai eseményeken és saját kezdeményezéssel is jelentkeztünk. A Diákönkormányzat reggel regisztrálta a kerékpárral vagy rollerral érkezőket, az első tanítási óra elején pedig felírtuk a gyalogosan iskolába jövők neveit. Mindazok, akik "autómentesen" jöttek, egy feleletmentesítő kártyát kapnak, amit a tanév folyamán beválthatnak. Négy osztályunk részt vett a délelőtti Erzsébet téri rendezvényeken. Itt közös bemelegítő tornát végeztek, futottak egy jót, különleges bringákat próbáltak ki, köztük egy olyat is, ami felért egy űrhajós kiképzéssel. Jó kaland volt, de a legjobb az lenne, ha napról-napra minél többen választanák a (személy)autómentes közlekedést - mindannyiunk javára.