Határtalanul! 2023/2024

A hajnali indulás után egy hosszú út első állomásaként értelmeztük a határátlépést. Ekkor Jeszenői Csaba szervező/idegenvezető tanár beszélt az államhatár kialakulásának körülményeiről és annak földrajzi elhelyezkedéséről. Az első – már ténylegesnek mondható – megálló Arad volt. Megtekintettük a Szabadság-szobrot és a vértanúk emlékművét. Az utazás során végig, helyszínen, buszon, utazás közben vagy szálláson folyamatosan kapták a gyerekek az idegenvezetői tájékoztatókat. Itt mindjárt az első állomásnál fontos tapasztalat volt, hogy a Szabadság-szobor mellett dolgozó – minden bizonnyal román – munkások rosszallását váltottuk ki megjelenésünkkel, performanszunkkal. Jeszenői Csaba mellett Kálovics Mária tanárnő volt az a pedagógus, aki az út során azt irodalmi jellegű betéteket gondozta. A szövegeket gyerekek olvasták fel mindvégig, illetve otthoni, megelőző házi feladatként készültek a helyszínen előadandókra. Aradon elhangzott mű: Aranyosi Ervin: Az aradi vértanúk emlékezete. Koszorúztunk is. Déva előtt szerettük volna megnézni a marosillyei Bethlen emlékházat, de a megbeszéltekkel és az információkkal ellentétben zárva volt. Déván nem működött a sikló a várhoz, így gyalog mentünk fel – szerencsére. Tananyag: Kőmíves Kelemen, unitárius vallás, Kenyér-hegy, Kinizsi Pál. A román emlékeket is megnéztük, sok ismeretet adtunk át Decebalról, Avram Iancuról, Horeáról, Kloskáról, Krisánról és tetteikről. Este elfoglaltuk algyógyi szállásunkat.

Második nap reggel tájékoztatót kaptunk az algyógyi műemlékekről és egy kiállítást is láthattunk a kerektemplomban a Fiatalok a Nemzetért Alapítvány szervezésében. Következett Gyulafehérvár, ahol áttekintettük a város szerepét Erdély történelmében és meglátogattuk az érseki székesegyházat. Meghallgattuk a gyerekek referátumait ott nyugvó nagyjainkról, s koszorúztunk is. Felolvasásra került sor „ómagyarul” és mai nyelvezettel is az ún. Gyulafehérvári sorok (1310–1320) felhasználásával. Nagyenyeden megtekintettük a diákhősök emlékművét („A nagyenyedi két fűzfa”), a Bethlen Kollégium udvarát és az emléktáblákat, ahol szintén otthon készített referátumok hangoztak el és koszorúzás is volt. A vártemplom csendes udvarán az 1849-es mészárlás történetét hallhatták a gyerekek s az ezzel kapcsolatos román történelemszemléletet és múlthamisítást. Az utcafronti emléktáblánál koszorúztunk. Délután elfoglaltuk torockói szállásunkat, s tettünk egy sétát a faluban egy általános tájékoztató keretében, s egy konkrét épületet is megtekintettünk, a Kárpát-medence legrégebbi fából készült lakóházát. Megnéztük a működő 230 éves vízimalmot. Ott felolvastuk Áprily Lajos A malom című versét, s azt átadtuk a művet addig nem ismerő tulajdonosnak. További irodalmi és történelmi vonatkozás: Jókai: A torockói gyász. A csapat vállalkozó fele ezután felgyalogolt a Székelykő alsó harmadáig, csodálatos panorámában gyönyörködhettünk. Tananyag e napon még: Erdélyi-szigethegység, erdélyi vallások, vízrajz, magyar-román konfliktusok.

Harmadik napon először a tordai sóbányát látogattuk meg idegenvezetéssel. Nagyszerű, a gyerekeknek soha nem látott élmény volt. Miként a következő, a Tordai-hasadékban tett túra is. Ez a nap amúgy is a „sohanemlátottdolgok” napja volt. Tordán Orbán Balázstól hangzott el egy szöveg a vallásszabadságot meghozó 1568-as országgyűlés kapcsán. A következő program egy túra volt a torockószentgyörgyi várhoz a meseszép környezetben a még mesésebb panorámát nyújtó kilátással. S a nap utolsó programja a helyi tehenészet megtekintése volt a behajtáskor. Nem is kell említeni, hogy ilyet még soha nem láttak a gyerekek. Ezen az estén is be kellett fejezni a munkafüzet aktuális feladatait.

Negyedik napon reggel, a torockói kiköltözés után Kolozsvárra utaztunk. Itt találkoztunk az Apáczai Csere János Líceum hetedikeseivel. Velük vegyes csapatokat alkotva diákjaink tanári kíséret nélküli városfelfedező túrára indultak. A munkafüzetben ott szerepeltek a szempontok, a felkeresendő látnivalók és egy információs térkép. Mi, kísérő tanárok kolozsvári kollégánkkal a belvárosban sétálva megfigyelhettük a gyerekek munkáját, együttműködését. Tanítványaink tapasztalatai vegyesek voltak, de alapvetően pozitív irányba billent el a találkozás megítélése. Nyilván egy egész napos közös program még élményszerűbben alakulna. Vendéglátóink megajándékozása után a Kolozsvári Magyar Állami Operába mentünk. Itt Könczei Ilma, a társulat ütős szólamvezetője várt minket, s kalauzolta végig a csapatot az épület épített és szellemi örökségén. Szerencsénk volt találkozni Novák Péter művész úrral is, aki éppen a Jézus Krisztus szupersztár című musicalt állította színpadra. Kolozsvári utolsó programunk a Házsongárdi temető, egy igazi nemzeti panteon meglátogatása volt. Célzottan felkerestük Kós Károly, Dsida Jenő, Misztótfalusi Kis Miklós és Apáczai Csere János sírját. A gyerekek otthon készült kiselőadásainak és egy vers meghallgatása után elindultunk utolsó szálláshelyünkre, Vársonkolyosra. Közben megtekintettük a körösfői református templomot, s felolvastunk a díszítő Umling Lőrincről és ennek kapcsán egy nagykanizsai vonatkozásra is rácsodálkozhattunk. Vársonkolyoson este foglaltuk el szállásunkat.

Az utolsó nap reggelén egy gyönyörű gyalogtúrával kezdtünk a Sebes-Körös-szurdokvölgyében. Két kilátópontra másztunk fel, majd a folyóparton végigsétálva csalódásunkra nem tudtunk bejutni a Nagy-Magyar-barlangba: zárva volt. A túra élménye így is nagyszerűnek minősült. Utolsó erdélyi állomásunk Nagyvárad. Építészeti, történelmi, demográfiai és irodalmi vonatkozásokat ismertek meg a gyerekek, s ismét használhattak egy városfelfedező feladatot térképpel. Rácsodálkoztak az építészeti szecesszióra, a Szigligeti Színházra és az EMKÉ-re, megismerték a Holnaposok költőcsoportját – szoborcsoportként is. Sok szöveg és vers hangzott el. Megtudták, hogy ez már voltaképpen a Partium, ami már és még nem Erdély. A belváros után a Kanonoksornál és a Szent László templomnál zárult csodálatos 5 napunk.

A gyerekek olyan mennyiségű információhoz és élményhez jutottak a kirándulás során, aminek a feldolgozása egy felnőtt számára is embert próbáló feladat lenne. A többség „vitézül” és becsülettel helytállt, vette az akadályokat, ezt a hazaérkezés utáni programok és beszélgetések során is bizonyították. Egész iskolánk nevében köszönjük, hogy ismét élhettünk ezzel a nagyszerű lehetőséggel.